Kiemelt virtuális örökbefogadás

Kiemelt virtuális örökbefogadás általános feltételei
Kiemelt virtuális örökbefogadás menete

Online kiemelt virtuális örökbefogadás 0-24h
Már Interneten keresztül örökbe fogadhatja kedvencét névlegesen, ezzel is támogatva rendszeresen az Alapítványnál élő állatokat! Az így befolyt adományokat az állatok életkörülményeinek javítására, gyógyítására és egészségük megőrzésére fordítjuk.

Ezt a fajta örökbefogadást azoknak ajánljuk például, akiknek életkörülményei nem teszik lehetővé az állattartást, így az állatka eltartásának költségeihez járul hozzá rendszeresen úgy, mintha az otthonában élne, ezzel fedezve kiszemelt kedvencének ellátásának teljes havi költségét, mely 4000-5000 forint beleértve az élelmezést és orvosi ellátást. Ha ennek akár egy részét tudja rendszeresen fedezni, már az is hatalmas segítség állatainknak.

Kiemelt virtuális örökbefogadás általános feltételei:

  • Az örökbefogadás virtuális formája csak jelképes, az örökbefogadott állat az Alapítványnál marad a tulajdonjoggal együtt.
  • Egy állatnak több virtuális gazdája vagy nevelőszülője is lehet, egy személy több állatnak is lehet nevelőszülője.
  • A kiemelt virtuális nevelőszülőket rendszeresen tájékoztatjuk virtuális örökbefogadott kedvenceik sorsáról elektronikus hírlevélben, új fényképekkel mellékelve. Ez minden kiemelt nevelőszülő lehetőség szerint havonta megkapja, de minimum negyedévente.
  • A virtuális örökbefogadáskor Alapítványunknak nyújtott havi támogatás tetszőleges összegű, de minimálisan 2500 forint, mely folyamatos kiemelt virtuális nevelőszülői tagságot biztosít még az utolsó adomány megérkezését követő egy teljes évig. A tagság kezdete a második havi adomány megérkezése.
  • A rendszeres támogatás második hónapjában (a második befizetés megérkezését követően) a kiemelt virtuális nevelőszülő részére Alapítványunk névre szóló oklevelet állít ki, mely tartalmazza a virtuális örökbefogadott állat fényképét, adatait, rövid életrajzát és tanúsítja a kiemelt virtuális örökbefogadás tényét.
  • A kiemelt virtuális örökbefogadáskor nyújtott támogatás után adókedvezmény vehető igénybe, melyhez kérésre Alapítványunk igazolást állít ki és elküldi. Az igénybe vehető kedvezményekről többet az adókedvezmények hivatkozásra kattintva tudhat meg.
  • A kiemelt virtuális nevelőszülőnek semmilyen kötelezettsége nincsen a virtuálisan örökbefogadott állattal szemben, így szintén tetszőleges kortól ajánlható gyermeknek ajándékozásra. A virtuális örökbefogadás nem társul semmilyen joggal az állattal szemben.
  • A nyújtott támogatást az Alapítvány nem kizárólag a virtuálisan örökbefogadott állatra fordíthatja, hanem az Alapítvány célkitűzésével megegyező költségek fedezésére használhatja fel az állatok érdekében, elsődlegesen az életkörülményeiknek javítására, gyógyításukra, gyógyszereik beszerzésére és egészségük fenntartására.



Kiemelt virtuális örökbefogadás menete

Mindössze a következő 4 lépést kell megtennie, hogy kiemelt nevelőszülő legyen:

1. Jelen információk áttanulmányozása után válassza ki, hogy melyik állatunkat szeretné kiemelten örökbe fogadni névlegesen a virtuálisan örökbefogadható állatok közül. Ezt megteheti itt.

2. Miután megtalálta kedvencét, klikkeljen ezen oldal alján található “Kiemelt virtuális örökbefogadás elindítása” feliratú linkre (ez megtalálható a szóba jöhető állatok neve mellett is), majd adja meg a regisztrációhoz szükséges adatokat. Amennyiben igényli a támogatás után járó adókedvezményhez szükséges adóigazolást, kérjük, adja meg adószámát (adóazonosító jelét) a megfelelő sorban.

3. Küldje el a támogatás tetszőleges első összegét (minimum 2500 forint) a felsorolt módok egyikével Alapítványunkat feltűntetve kedvezményezettként (a közlemény rovatban kérjük, tűntesse fel, hogy “Kiemelt nevelőszülő”), s biztosítsa a rendszerességet az Önnek legmegfelelőbb formában:

Állataink rendszeres támogatásának legegyszerűbb formái:
-állandó (havi) banki átutalási megbízással vagy
-kérésre sárga postai csekkeket küldünk.

Természetesen ezeken túl a rendszeres támogatás is megoldható:
-bármely OTP fiókban befizetve az Alapítvány számlájára vagy
-(rózsaszínű) postai csekken.

Kedvezményezettként minden esetben Alapítványunkat tűntesse fel:
KUCI Kisállatmenhely Alapítvány
Bankszámlaszám: 11786001-20137649-00000000 (OTP)

4. A kiemelt virtuális örökbefogadás tényét igazoló oklevelet elküldjük a megadott címre, amint a második befizetés megjelenik az Alapítvány bankszámlakivonatán. Ez több hét is lehet, de felgyorsítható a folyamat, ha az első két befizetést illetve átutalást igazoló bizonylatot elküldi faxon vagy e-mail-ben, esetleg a másolatát postán levelezési címünkre.


Kiemelt virtuális örökbefogadás elindítása


 
 | Rólunk | Támogatás | Tevékenységünk | Fogadj örökbe | Elveszet állatok | Állati jótanácsok | Aktuális | Galéria | Letöltés / Linkek |